Ma 6 éve.......

.....hogy család lettünk.

.....hogy Anyuka lettem.

.....hogy a legtökéletesebb "csomag" megérkezett az életünkbe.

Éljen a 6 éves :-D

Egy ideje már mocorogtak a fejemben a gondolatok - egyrészt, hogy a blogra mit írjak - meg amúgy is, az évfordulók kapcsán jó egy kicsit elgondolkodni, számot vetni.

A mai alkalom is egy ilyen számomra, úgy érzem, ott, akkor kiteljesedett az életem, amikor -kissé kábán ugyan, de először néztem a kisfiam arcába. Az arcba, amit olyan régóta szerettünk volna már látni, találgattuk az ultrahang képek alapján, hogy milyen lesz, kire fog hasonlítani - és ami azóta a legkomolyabb tükör a számomra.

Persze Anyává válni egy folyamat, csiszolódás, de úgy érzem annyira ösztönösen alakultunk egymáshoz, annyira magától értetődő volt a kötelék, hogy egyszer csak azt veszi észre az ember, hogy a nehézségek és az álmatlan éjszakák ellenére, el sem tudja képzelni az életet Nélküle.

Ágoston egy egyéniség - ezt mindig is tudtam, de mostanra határozott karaktert öltött, ami nem mondom, hogy mindig tetszik, vagy szórakoztat, de nagyon jó látni, ahogy alakul a személyisége.

Nagyon önérzetes, óriási az igazság érzete is, és ezt nem csak a maga érdekében érvényesíti, ha nem másokért is.

Kreatív, olyan újszerű a szokásostól eltérő látásmódja van, ami könnyen tettenérhető a játékaiban (lego), a szóalkotásaiban és az élethez való hozzáállásában is.

Emellett azonban nagyon egyke; önző, teljesen magától értetődő számára, hogy a hármunk (jelenleg négyünk) univerzuma csak körülötte foroghat.
Vidám és mindig kész a csibészségre, könnyen barátkozik, de egy idő után szelektálja a barátait és kevesen  maradnak fenn a rostán.
Könnyen tanul, számomra hihetetlen milyen gyorsan fejlődik a szókincse, milyen rengeteg információt szippantott fel itt is egy év alatt.
Néha olyan komolyan viselkedik, olyan témák érdeklik, hogy szinte megfeledkezem arról, hogy hány éves is valójában.
Akkor látom valójában, hogy kisgyerek még amikor van időm hosszabban elnézni az arcát, a kezét - ami még mindig apró és gyerekes, de erre csak akkor van lehetőségem, amikor reggel ébresztem, máskor nem ül meg szinte egy pillanatra sem.
De amikor este lefekvés előtt mégegyszer bemegyek hozzá és ott az a kép fogad, hogy a Morzsit szorosan öleli, akkor érzem, hogy rendben van a világ és talán van még egy-két évem, amíg igazi kisgyermek.....

Hálás vagyok a sorsnak/Istennek/az életnek, hogy Ágostont adta nekem, ezt a családot, boldog vagyok velük!

Ui.: azért ha még egy kislányunk születne, szívesen írnék róla is.....

Uui.: bár Ágoston arra kért, ha lesz testvére, akkor az csakis fiú legyen, ha lány lenne, hagyjuk a kórházban a doktorbácsinál ;-)