- az Ágoston is tud már bringázni (sőt egyre nagyobb vagány! Gyakorolja a faralást, az egy kézzel kormányzást, valamint azt, hogy felveszi a lábait a pedálról, mint egy kis bomba, maga alá húzza azokat és úgy élvezi a suhanást)
- mindhármunknak van cangája :-D
Szóval elég sokat tekerünk, ami jó kikapcsolódás és amikor csak kettecskén vagyunk, akkor meg jó lehetőség felfedezni a környékünket - de erről már íram.
Még a 3 napos hétvégén történt amiről most írok, csak akkor lustaság okán elmaradt a beszámoló.
A szombati hőség és sok nap után amit az Erie tónál élveztünk (és az enyhe napszúrás következményei, amiket nem nagyon élveztünk) - jól esett a hűvősebb vasárnapi időjárás, amit lazulással töltöttünk. Hétfőre újra melegebb lett, de nem kívántuk a napozást így amellett döntöttünk, hogy autóval lemegyünk a tópartig és onnan bekerekezünk a belvárosba, vagy ameddig kedvünk tartja.
![]() |
| a kék vonalon haladtunk "A-ból B-be", majd vissza |
Szuper volt az idő, ragyogó napsütés, de a part közelében kicsit mindig jár a levegő, így nem volt tikkasztó a meleg.
A belváros felé a belső utakon mentünk, majd visszafelé inkább a parton, hogy változatos legyen. Persze több helyen megálltunk, vagy inni, vagy csak nézelődni. Nagyon tetszett mindenkinek. Ja és persze ott lebegett a szemünk előtt, a fagyizás ígérete is, mint motiváció :-D
![]() |
| kirándulóhajó |
![]() |
| Ágot lenyűgözte a tűzoltóhajó |
![]() |
| a még előttünk álló partszakasz |
![]() |
| pihenés a karibi parkban |
Ezen a hétvégén volt egyébként egy karibi fesztivál is, amiről idén lemaradtunk, de jövőre szeretnénk pótolni. Ugyanis a nagy buli meg felvonulás szombatra esett, vasárnap esett az eső, így csak a zárónapon pillantottunk be kicsit a hangulatba, de az is nagyon inspiráló volt.
![]() |
| bringák az árnyékban |
Ágoston meg amúgy is olyan többnyire, mint egy szertelen kiscsikó - nyargalászik, amikor csak lehet :-)
![]() |
| a híd szerkezetét Szepi barátunk figyelmébe ajánlom :-) |
Nagyon gyorsan eltelt a délután, feltöltött minket az útközben látottak, meg az együtt töltött idő és csak hazérve tudtuk meg, hogy bizony a mi ügyes és kitartó kisfiunk 15 km-t tekert velünk :-)
Nagyon büszke vagyok rá
![]() |
| a bajnok :-) |
És bár nem panaszkodott fáradtságra, azért az esti lefekvésnél hamar kidőlt!










Nagyon szép helyen bringáztatok,ismét sok élménnyel gazdagodtatok.....Na és arról ne is beszéljünk,milyen egészséges....nem kellett tankolni,és mégis 15 km-t megtettetek!A bajnokos kép a legszebb!!!!Hajrá kis bajnok!!!!!!! Ja és az a hid se semmi amit a Szepi figyelmébe alánlottál!!!!!!!!
VálaszTörlés