Amikor nem megyünk az oviba, de mégis jó az idő, akkor elsétálunk a két közeli játszótér közül az egyikre.
Ebben az esetben teljesen igaz, hogy egyik jobb, mint a másik, annál is inkább, mert az iskola melletti játszótér extra bónusza, hogy két kisebb tó is van a közelében, ahol rendkívül jól lehet sirályokat és vadludakat etetni. Ha ez nem lenne elég, akkor időközönként lehet figyelni a gyerekeket, akik csengetés után kitódulnak az iskola udvarára és önfeledten ugrálnak, fociznak, kergetőznek.
A játszótér meg mindenhol jó, ha van rajta csúszda, homokozó, hinta. Ha ennél több, az már csak jó lehet. És ez jó. Lehet rajta zenélni, több módon lógaszkodni, dombra felszaladni, várat mászni. Csupa izgalom két örökmozgó fiú számára.
És ha már a két fiú szóba került.......hát igen, az alkalmazkodásból most mindenki kivétel nélkül nagy leckét kap. Csak amíg mi felnőttek (mindkét család részéről) tudjuk, értelemmel felfogjuk, hogy mindez miért van, hogy mennyi ideig fog tartani és az idők folyamán megtanultuk visszafogni magunkat, viselkedni a nehezebben kezelhető helyzetekben is, na addig a gyerekek teljes erővel benne vannak minden helyzetben, szinte vérremenő csatákat vívnak szó szerint mint két kiskirály, akik eddig egyeduralkodók voltak a maguk birodalmában és most valami furcsa vicc miatt egyestítték a területeket de nem tudni ki lesz a hegemónia feje.
Szerencsére az idő múlása sokat segít - azt nem tudni, hogy az időnként villámhárító szerepét betöltő szülők javítanak, vagy rontanak-e a helyzeten - mindkét srácon láthatók az alkalmazkodás jelei és mivel mi optimista család vagyunk, bízunk a legjobban és természetesen a gyerekeinkben is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése