2012. február 14., kedd

Kulinária

Többen, több alkalommal kérdeztetek már minket az ételekről, helyi specialitásokról, illetve bármilyen kulináris élvezetről, így gondoltam, ideje erről is írni.
Gondolom azért majd érdemes lesz a mostani kijelentéseimet pár év múlva felülbírálni, amikor már több ismeretem lesz, de a dolgok jelenlegi állása alapján ez a benyomásom:

Az első kérdés, van-e egyáltalán hagyományos kanadai konyha......történelmi ismereteket felidézve ott lehet a kutya elásva, amikor is az 1400-as évek környékén Anglia és Franciaország versengett Kanada gyarmatosításáért. Ebből kiindulva a legnagyobb hatást ez a két nemzet okozta, de régiónként nagyon változatos a konyha, nem beszélve a későbbi több betelepülési hullám hatásáról is.
Vélhetően ettől alakult ki az, hogy itt nem tradicionális ételről lehet beszélni, hanem tradicionálsi "svédasztalról". Sokat átvettek a zsidó,- lengyel-, skandináv,- német,- kínai konyhából és természetesen jelentős az amerikai hatás is. Egyszóval mintha egy nagy olvasztótégelyben ülnénk, vagyis inkább ennénk :-)

Amire nagyon készültem, azok a fánkok és a bagel. Az utóbbiban nem kellett csalódnom, azt tényleg lehet mindenhol kapni, boltban, büfékben stb. Na de a FÁNK, ami nekem szorosan összeforrt a Dunkin' Donuts-szal........az nincs. Van helyette más fajta, több is (természetesen finom is), bár amiket eddig próbáltam annak a többsége számomra túl tömény és édes volt :-)


Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy bármiben is hiányt kell szenvedni,  hiszen itt aztán minden van! Éppen a fent említett számtalan bevándorolt nép okán, nagyon színes és változatos a kínálat, amellett, hogy sok a specializált bolt is.
Egyik kedvencünk az Oceans Fresh, de erről majd egy következő alkalommal írok, ha lesz hozzá (fény)képem!

Büféből, étteremből is csodálatos a választék, pedig Toronto belvárosában én még nem is voltam. Karibi, kínai, olasz, kelet-európai, japán, amerikai........remélem nem abba fog torkolni a beszámolóm, hogy 200 kg-ra hízom :-D


Az egyik nagy kedvencem a "kimérős bolt", ott nézelődni, szaglászni is érdmes! Tudom, ezt most sokadjára írom le, de tényleg itt is minden van.  Különböző lisztek, magok, rizs fajták százszámra, cukrok (nád, barna, kristály, de az is különböző méretben, szóró, sütős, vaníliás), cukorkák, gumicukor, tea, kávé (szemes és különböző pörkölésű, valamint ízesítettek is), fűszerek.
Bámulatos a választék, és még biztos ki is hagytam egy csomó mindent!



Ps: Természetesen van magyar bolt is, de oda mostanában nem megyek, mert ott magyarul beszélnek az eladók és a múltkor is majdnem elsírtam magam a Piroska szörp, a Rama margarin, a Kiskegyed és a Best láttán......

Így inkább marad a másik kelet-európai bolt, ott is lehet kapni Pick szalámit, csodálatos krémest és dobostortát! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése